Kulcs a boldogsághoz: reziliencia

Ha azt mondanánk, létezik egy olyan csodaszer, amivel hosszú távon kiegyensúlyozottabb és boldogabb életet élhetsz, mit gondolnál? Hogy biztos kevesek számára elérhető? Hogy nagyon drága? Esetleg, hogy átverés? Nos, a jó hír, hogy egy létező és fejleszthető emberi képességről van szó: a rezilienciáról.

Mi is ez pontosan?

Egyfajta alkalmazkodási képesség, ami lehetővé teszi, hogy rugalmasan kezeljük életünkben a változásokat. A rezilienciát sokszor szemléltetik egy pattogó labdával, ami hozzácsapódik ugyan a földhöz, mégsem törik szét, nem roncsolódik, hanem egy kicsit megváltoztatja az alakját, itt-ott behajlik, máshol megnyúlik. Ahogyan egy pattogó labdát, minket is folyamatosan érnek ingerek, sokszor „csapódunk a földhöz”. Azért, hogy a „keményebb talajon”, vagyis a kihívást jelentő, nehezebb életszituációkban ne sérüljünk meg (vagy csak minimálisan), érdemes foglalkoznunk saját rezilienciánkkal. A magas fokú reziliencia különbözteti meg azt az embert, aki a problémákat megoldja és általuk fejlődik, attól az embertől, aki a problémáktól lefagy és feladja már az elején a próbálkozást. Abban egyetérthetünk, hogy a változást, a hirtelen jött kellemetlen meglepetéseket, a negatív élethelyzeteket egyszerűen nem fogjuk tudni kikerülni, hiszen ezek az élet szerves velejárói. Miért ne törekednénk tehát arra, hogy megtanuljuk minél könnyedebben venni ezeket a kihívásokat?

Milyen egy reziliens ember?

Képzeljünk el valakit, akire a mondás szerint „rájár a rúd” – például hétfőn összetörik a telefonja, kedden leeszi a fehér ingjét egy fontos tárgyalás előtt, szerdán az orra előtt megy el a busz, csütörtökön csőtörés van a házában, pénteken pedig kiderül, hogy bent kell maradnia túlórázni egy családi ünneplés helyett. Mondhatjuk úgy is: ez nem az ő hete. Vajon egy ilyen hét végén milyen lelki és mentális állapotban lenne Reziliens Rozi és Nemreziliens Nóri?

Reziliens Rozi alapvetően optimista ember, aki úgy gondolja, hogy a problémák álarc mögé bújt lehetőségek. Éppen ezért, amikor valami újjal találkozik, érdeklődő és nyitott. Ez akkor is így van, ha nehézségbe fut bele: arra kíváncsi, hogy hogyan tudja azt megoldani, és szeretné felfedezni az utat a megoldáshoz. Azért ilyen lelkes, mert tudja, hogy nincsen semmi baj akkor sem, ha képletesen megbotlik vagy elbukik, hiszen abból is tanul, fejlődik a személyisége, és legközelebb már tudni fogja, mi a teendő hasonló helyzetben. Mivel Rozi keresi a fejlődési lehetőségeket – vagyis a kihívásokat – szereti a változást, mert tudja, hogy bár olykor nehéz benne lenni, mindig hozzájárul az önismeretéhez és végső soron az életben való sikerességéhez.

Nemreziliens Nóri inkább kritikus és gyanakvó, aki szerint minden probléma egy végeláthatatlan nyűglődés. Nem kedveli, ha valaki elront valamit – beleértve saját magát –, és ilyenkor haragra gerjed vagy bezárkózik. Legszívesebben átadná a problémamegoldás lehetőségét akárkinek, csak őt hagyják békén. Nemreziliens Nóri ki nem állhatja a változást, mert úgy véli, hogy fenyegető és stresszes folyamat, amiben túl sok a kockázat. Amikor mégis kénytelen szembenézni nehéz helyzetekkel, hajlamos összeomlani, belekerülni egy önsajnálat-spirálba és nem hatékony módokon próbálkozni feszültsége csökkentésében.

A leírtak alapján talán érezzük a kiegyensúlyozottságot és harmóniát, amit a reziliencia kölcsönözhet. Reziliens üzemmódban a nehezebb élethelyzetekkel is egyfajta szép és könnyed rugalmassággal birkózhatunk meg, míg a nem reziliens beállítódás esetén az a megszokott, hogy kedvetlen merevséggel állunk a legtöbb változáshoz. Vajon hogyan tudnánk olyanok lenni, mint a példaszereplőnk, Reziliens Rozi?

Fejlesszük a rezilienciánkat!

Azt, hogy viszonylag hamar, könnyedén felül tudjunk emelkedni az élet kisebb-nagyobb akadályain, és mindezt egy idő után egyre automatikusabban tegyük, néhány módszer beiktatása kifejezetten jól meg tudja támogatni.

Keretezzük át a kudarcokat

Az első módszer a pszichológiából kölcsönzött átkeretezés. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy egy már megtörtént – általában negatív – eseményt a jelenben úgy értelmezünk, hogy a kontextusát egy picit megváltoztatjuk, igyekszünk megkeresni benne a hasznos, tanulságos aspektusokat és ezekre is koncentrálunk. Ha folyamatosan kellemetlenségek érnek, például van egy olyan szerencsétlen hetünk, mint a fenti példában, megfogalmazódhat bennünk egy cinikus és önsajnálatba rántó üzenet: „Mekkora balfék vagyok, hogy már megint nyilván én vagyok az, aki leeszi magát egy fontos meeting előtt…”. És átkeretezhetjük ezt úgy is, hogy „Semmi baj, van ilyen, majd elviccelem egy jó poénnal, hogy foltos az ingem, és amúgy is, valószínűleg senkinek sem ez lesz a fő problémája a meetingen, mindenkivel történt már hasonló”. Az előbbi mondat becsmérel, címkéket ragaszt ránk, megbénít, az utóbbi pedig lehetővé teszi, hogy nevessünk a saját szerencsétlenségünkön, a humort használjuk fel stresszoldásra, aktivizál és gyors továbblépésre sarkall.

Tekintsünk lehetőségként a nehézségekre – használjuk a reményt

Ez egy igencsak nagy kihívás. Az elején lehet, hogy egy picit magunkra kell erőltetni ezt a pozitív mentalitást, de higgyük el, hogy hosszú távon beválik. Vegyünk példának egy munkavállalót, aki élete első nagy projektjét vállalta el új munkahelyén. Tele van bizonytalansággal és olyan ismeretlen részfeladatokkal, amikről tudja, hogy majd meg kell oldania, de egyelőre nem látja, hogyan álljon neki. Egy nem reziliens működésmódban ez az ember elkezdhet belesüppedni a kétségbeesésbe, a kudarctól való félelembe („Mi lesz, ha nem sikerül?”, „Képtelenség, hogy ezt meg tudom csinálni egyedül három hét alatt…”). Amikor viszont reziliens, akkor elhiszi, hogy ez a nagy projekt végső soron egy hatalmas lehetőség, ami előre viheti a karrierjében, és formálódik benne egyfajta cselekvésre ösztönző hajtóerő. Ezt reménynek is nevezhetjük. A rezilienciát vizsgáló kutatások fontos konklúziói, hogy a reziliens emberek általában magasabb fokú reménnyel néznek szembe az előttük álló feladatokkal, ami abból fakad, hogy van egy optimista, a világról jót feltételező mentális képük. Ez pedig egy olyan lelki védőfaktor, ami már önmagában sokat segít, és gyakorlással erősíthető.

Keressünk reziliens példaképeket

Amikor minden elromlik, rossz heteink, hónapjaink vannak, és már rég feledésbe merült a saját magunkba és teljesítőképességünkbe vetett hitünk, próbáljunk meg keresni valaki mást, akiről példát vehetünk. Ez azért hatékony módja a rezilienciánk megtalálásának és gyakorlásának, mert másokkal nem vagyunk elfogultak és nem olyan torz az észlelésünk, mint saját magunkkal kapcsolatban. Tovább szőve az előző munkahelyi példát, ha a nagy projekt előtt álló dolgozó fel tud idézni magában egy személyt, akire felnéz, és tudja róla, hogy hasonló nehéz szituációkon már túljutott, erőt meríthet belőle. Eszébe juthat, hogy ez a felidézett példakép miként viselkedett, hogyan húzta ki saját magát a csávából annak idején, és leutánozhat hasznos cselekvéseket és előre vivő gondolati mintákat.

És mi a legfontosabb? Jelenfókusz és igaziság

Dr. Mike Solomon pszichológus szívhez szóló TED előadásában emel ki fontos gondolatokat azzal kapcsolatban, hogy a reziliencia szerinte miről is szól igazán. Egyrészt ameddig azon aggódunk, hogy holnap, jövő héten vagy a következő évben mi lesz velünk, olyan eseményeken rágódunk, amelyekre őszintén szólva vajmi kevés ráhatásunk van. Dr. Solomon szerint el kell jutnunk oda, hogy bizonyos szintű kontrollt tudjunk gyakorolni gondolataink felett, ne az határozza meg az életünket, hogy a gondolatok ide-oda passzolnak minket, akik passzívan tűrjük ezt. Tehát az egyik lényeges tényező a jelenben maradás és a tudatosság. A másik pedig az igaziság. Mit jelent ez? Azt, hogy nyugodtan fogadjuk el, hogy az élet próbálkozások, kísérletezések és kisebb-nagyobb hibázások sorozata, ami teljesen természetes, elvégre sosem csináltunk még ilyet. Ha megengedjük magunknak, hogy ne tökéletesek, hanem igaziak legyünk a mindennapjainkban, hatalmas – állandó aggódáshoz vezető – terhet emelünk le magunkról, és teret adunk a kíváncsi, optimista, reményteli fejlődésnek, ami a kezünkbe adja a kulcsot a kiegyensúlyozottan élt élethez, vagyis a reziliens működéshez.

Ha felkeltette az érdeklődésedet a reziliencia témája, és szeretnél róla többet tudni, ajánljuk figyelmedbe következő cikkünket, amelyben a munkahelyi rezilienciát fogjuk körbejárni. Csatlakozz Facebook-oldalunkhoz, hogy ne maradj le róla!

Források:
Warner, R., & April, K. (2012). Building personal resilience at work. Effective executive, 15(4), 53.

https://www.ted.com/talks/fiona_starr_mike_solomon_sh_t_happens_what_next_8_lessons_in_resilience

Szerző: Csike Tekla