Elindulás coachinggal?

Szeretettel köszöntelek kedves Olvasóm!

Talán egy állomáson várakozol, talán épp úton vagy, de biztosan van egy hátizsákod, amibe már sok mindent belepakoltál. Nem is biztos, hogy kapásból fel tudnád sorolni mi minden lapul benne. Állj meg hát egy pillanatra kedves Utazó, vegyük számba mi mindened is van, és merre tovább, merre halad az utad. Hogy hogyan kapcsolódik ez kép a pályakezdéshez, munkába álláshoz, álláskereséshez? Alább kifejtem, tarts velem!

Vannak utazók, akik indulás előtt választanak úti célt, majd ennek megfelelően pakolnak össze, és vannak azok az utazók, akik egyszerűen elindulnak, és menet közben szedegetik össze, amire szükségük van éppen. Mindkét utazóban vannak közös tulajdonságok – például törekszenek arra, hogy élvezzék az utazást, vagy ha el is tévedtek, keresik a helyes utat, a saját útjukat. Az utazónak is megvannak a maga alapszükségletei – élelmet visz magával, gondoskodik szállásról, térképet használ és törekszik befogadni azt a sok impulzust, ami utazás közben éri – ez formálhatja őt magát is és az útirányt is befolyásolhatja.

Nos, a munkakeresés is lehet valami ilyesmi. Ebben a kis hasonlatban az utazó maga az álláskereső, az úti cél (vagy csupán annak egy állomása) a következő munkahelyed, a hátizsákod tartalma pedig mindaz, amit már eddig megtanultál, megtapasztaltál, elértél. Ebben a táskában van mindannak a gyümölcse (pl. érettségi bizonyítvány, nyelvvizsga, diploma, gyakorlati tapasztalatok, kapcsolatok stb.), amit ez idáig vetettél, gyűjtögettél. Most itt van hát az idő, hogy elkezd mindezt használni, kamatoztatni.

Azonban van még itt egy dolog, ami esszenciális kelléke az utazásnak – azaz az álláskeresésnek, munkába állásnak, pályakezdésnek bárhol is legyen az, ez pedig nem más, mint az önbizalom. Igen, jól emlékszel, ilyen tantárgy nem volt sem az általános iskolában, sem a középiskolában, sem az egyetemen, sem semmilyen iskolában, hacsak nem az élet iskolájában. Tapasztalataim szerint gyakori jelenség, hogy az önbizalom vagy önbecsülés hiánya miatt nem merünk elindulni, lépni, önéletrajzot beküldeni. Ergo, ez hiányzik a hátitáskánkból.

Eszembe jutott egy másik esszenciális dolog is, ez pedig az önismeret – ami annyit tesz, hogy tudom ki vagyok, mit szeretnék, mit szeretek, milyen értékeim, képességeim, adottságaim vannak, mit tudok mások számára adni, nyújtani. A tapasztalat az, hogy sokunk ezzel sem rendelkezik kellő mennyiségben.

Mit tehetsz meg azért, hogy önbecsülésből, önismeretből és önértékelésből több legyen a hátizsákodban? Mi tehetsz meg azért, hogy egyre tudatosabban éld az életedet – beleértve az álláskeresést is? Mit tehetsz meg azért, hogy ezt az utat élvezettel barangolhasd be?

Örömmel osztom meg veled, hogy coaching éppen ezekben tud neked segítséget nyújtani. A coaching egy professzionális segítő beszélgetés, amely során a coachcsal történő beszélgetésben növekszik az önismereted és emelkedik az önbecsülésed, sőt, a saját szavaid tudnak építeni, erősíteni, reményt és hitet adni, hogy képes vagy megmászni az előtted tornyosuló hegyet.

Mit adhat még egy coaching beszélgetés?

  • Új nézőpontokat, amikre eddig nem is gondoltál.
  • Elmélyülést, ki vagy vagy éppen ki nem vagy, és az ebben való tudatosodást.
  • Segít meghatározni a célodat, céljaidat.
  • Segít abban, hogy másokkal megértőbb és empatikusabb légy.
  • Felfedheti azokat a területeket, amiben még fejlődhetsz, növekedhetsz.
  • Új kihívás(ok) elé állíthat.

Bátorítalak, hogy ha karrierépítésben vagy, vagy éppen indulni készülsz, élj a karrier-coaching lehetőségével. Készen állsz? Indulhatunk?

Szerző: Kánainé Sipos Dóra life coach, valamint business coach szakos hallgató

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .