Időgazdálkodás

Felnőttképzési nyilvántartás alapján futó képzési program 

(Nyilvántartási szám: B/2020/004020)

Az időmenedzsment egy tudatos és fejleszthető tervezési folyamatot jelent. Ennek során igyekszünk a rendelkezésünkre álló időkeretet úgy felhasználni, hogy a feladatainkat minél produktívabban tudjuk elvégezni.

Az, hogy milyen a saját időgazdálkodásunk, magunkra és környezetünkre is hatással van. Például munkahelyünkön kollégáinkat is érintheti, ha nem megfelelő időmenedzsmenttel dolgozunk: késhetünk a projekt ránk eső részével, a határidő közeledtével akár éjszakába nyúlóan is dolgoznunk kell, továbbá ha vezetői pozícióban vagyunk, az időhöz fűződő viszonyunk a vállalat teljesítményét is befolyásolhatja. A XXI. századi vállalatoknál a rugalmasság is kulcsfontosságú, hiszen az olykor változó ügyféligényekre reagálni kell.  Ehhez szintén a megfelelő időgazdálkodás a kulcs.

Ahhoz hogy az adott időkeret beosztásában igazán eredményesek tudjunk lenni,  a változást a saját személyes működésünk újragondolásával és egy tudatosabb, személyre szabott eszköztár alkalmazásával érhetjük el.

időmenedzsment tréning

A tréning célja

Az időgazdálkodás tréningünk célja, hogy a résztvevők rálátást szerezzenek a saját, idővel való kapcsolatukra és fejleszteni tudják az időmenedzsmentjüket. Segítséget kínálunk vezetőknek, munkavállalóknak és vezetőknek egyaránt, hiszen pozíciótól függetlenül fontos, hogy a résztvevők egyéni elakadásai azonosítására kerüljenek és ennek segítségével személyes kompetenciáik is  tovább fejlődhessenek. Kiemelt szerepet kap a saját tempó megtalálása, valamint egy egyéni ütemterv kialakítása is, amelyet a résztvevő munkájában is képes lesz hosszú távon alkalmazni.

Tréningünk lehetséges tematikája

Tananyagegység megnevezése: Időgazdálkodás

  • Időgazdálkodással kapcsolatos dilemmák vizsgálata coachinggal
  • Időrabló tevékenységek azonosítása
  • Egyéni stratégiák kialakítása és adaptálása a munkahelyi környezetben
  • Határok, szokások, nemet mondás képessége vállalati közegben
  • Tervezés és priorizálás lehetősége – Munkavállalói szemszögből és vezetői nézőpontból
  • A halogatás pszichológiai háttere és kezelési lehetőségei
  • Időgazdálkodáshoz kapcsolódó készségek, képességek fejlesztése

Kinek ajánljuk?

Az időgazdálkodás tréningünket vállalkozóknak, munkavállalóknak, vezetőknek egyaránt ajánljuk, mert hisszük, hogy pozíciótól függetlenül fontos a saját, optimális időbeosztás kialakítása, hiszen ez a produktív munkavégzéshez kulcsfontosságú. Javasoljuk mindazoknak, akik szeretnének rálátást szerezni a saját idejükre és időrabló tevékenységeikre, valamint nyitottak arra, hogy ezekben erőforrásaik segítségeivel változást érjenek el. Ajánljuk még azoknak, akik  vezetőként szeretnének megismerni időmenedzsment eszközöket és technikákat és ezek segítségével hatékonyabbá tenni önmaguk és beosztottaik munkavégzését.

Képzésünk az NSZFH (Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal) által is engedélyezett program. A képzés hivatalos megnevezése: “Időgazdálkodás”. Engedélyszáma: E-001721/2017/D005.

A képzés elvégzéséről sikeres részvétel estén egy engedélyezett tanúsítványt kaphatsz, amelyen az alábbi elnevezés szerepel: “Időgazdálkodás (Felnőttképzési eng. szám: E-001721/2017/D005)”

csapatépítő tréning

Kíváncsi vagy programunk részleteire? Írj nekünk bátran!