Konfliktuskezelés
Felnőttképzési engedély alapján futó képzési program
(Felnőttképzési eng. szám: E-001721/2017/D006)
A munkahelyi konfliktusok igazán sokfélék lehetnek. Nemcsak a munkatársak között alakulhatnak ki konfliktushelyzetek, hanem sokszor az egyén is hordozhat magában egyet nem értést, belső feszültséget, vagy meg nem értettséget, amelyek mind-mind hatással lesznek a másokkal való kapcsolatokra is.
A konfliktusaink során mindannyian máshogy reagálunk, más megküzdési stratégiákat alkalmazunk, amelyeket általában ösztönösen hozunk magunkkal elsősorban a családi mintáink alapján. Mindannyiunknak van egy személyes konfliktuskezelési stílusunk, amelyet a leggyakrabban működtetünk ilyen helyzetekben.
A konfliktusmegoldás elsősorban ott kezdődik, hogy tudatossá tesszük ezt a személyes stratégiát, amelyet vagy tudatosan vagy tudattalanul, de működtetünk.
Ahhoz, hogy ezek a feszültséggel teli helyzetek kialakuljanak, mindkét fél stratégiája együttesen szükséges, vagyis a konfliktus általában együttes erővel jön létre, ahogy a megoldás is együttes elmozdulással születhet meg.
A konfliktuskezelési tréning eredményeként olyan tudatos stratégiákat tanulhatsz meg, amelyek segítenek a perspektíva megváltoztatásában és amelyek a másik felet is kimozdíthatják a probléma fókuszból a megoldás irányába: a munkahelyi kapcsolat innen tud továbbfejlődni és eredményesebb, egészségesebb lesz.
A tréning célja
A konfliktuskezelési tréning célja a résztvevők egyéni készségeinek fejlesztése, a konfliktusok kezelése területén. Trénerünk a résztvevőket egyénileg támogatja abban, hogy együtt megtalálják azokat a készségeket, amelyeket fejleszteniük kell és erőforrásaik felhasználásával támogatja őket olyan új stratégiák, megoldásmódok kialakításában, amelyekkel eredményesebben működhetnek a mindennapokban.
A tréning kommunikációs oldalról is fejleszti a konfliktuskezelést, hiszen konfliktushelyzetben kulcsfontosságú, hogy hogyan kommunikálunk.
A tréning tematikája
Tananyagegység megnevezése: Konfliktuskezelés
- A konfliktusok természete, eredete, típusai, hatása a különböző személyiségekre
- Konfliktusok megelőzése – asszertív kommunikáció gyakorlata, mint a megelőzés egyik eszköze
- Thomas-Kilmann modell alapján konfliktuskezelési stílusok megismerése
- A hatékony problémamegoldás lépései
- Mediációs folyamatok alkalmazása a konfliktuskezelésben
- Nehéz interperszonális helyzetek: harag, agresszió, elutasítás, nemet mondás
- Tolerancia, objektivitás fejlesztése
- Hatékony visszajelzés
- Szituációs gyakorlatok, konfliktusmegoldás a gyakorlatban
Kiknek ajánljuk?
Multinacionális cégeknek, kis-és középvállalatoknak, szociális-és közszférában dolgozóknak, pedagógusoknak, diákoknak, akik szeretnék személyes és szakmai eredményességüket növelni, szeretnének jól működő emberi kapcsolatokat kialakítani egymással.
Képzésünk az NSZFH (Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal) által is engedélyezett program. A képzés hivatalos megnevezése: “Konfliktuskezelés”. Engedélyszáma: E-001721/2017/D006.
A képzés elvégzéséről sikeres részvétel estén egy engedélyezett tanúsítványt kaphatsz, amelyen az alábbi elnevezés szerepel: “Konfliktuskezelés (Felnőttképzési eng. szám: E-001721/2017/D006)”