Team coaching

és más csoportvezetési technikák

Gyakorlatorientált képzési program integratív szemlélettel

Mi magunk is tapasztaljuk a társadalmi és gazdasági változások hatásait, amelyek a korábbihoz képest másfajta működést kívánnak. Az utóbbi évek változásai a kapcsolataink átrendeződését is magával hozta – a közösség mint érték, talán még soha nem volt ilyen jelentős. A munkatársaink megtartása, a jól működő közösségek támogatása, magasabb szintre emelése nélkülözhetetlen erőforrássá vált.

A team coaching célja elsősorban a csoportok támogatása, a csoportműködés fejlesztése, egy-egy felmerülő probléma csoportszintű megoldása.  Team coachként facilitáljuk a közös gondolkozást, serkentjük a változás megvalósítást, és cselekvésre sarkallunk. 

A csoportos működés másfajta szerepkört és kompetenciákat kíván, mint az egyéni munka. A projektmunkák keretében ezt a perspektívát helyezzük a team coach-jelöltek fejlődésének fókuszába.

Képzésünk a kezdetektől gyakorlatorientált, így olyan csoportmódszereket és eszköztárat adunk át hallgatóinknak, amely eredményesen alkalmazható a csoportokkal való munkában.  

Képzési program a Magyarországi Pszichológus Trénerek Egyesülete szakmai támogatásával


Képzésünket elsősorban azoknak a coachoknak (life, business) ajánljuk

  • ...akik egyének mellett csoportokkal is szívesen dolgoznának

  • ...akik szívesen vezetnének önállóan csoportos foglalkozásokat, workshopokat

  • ...akik szívesen dolgoznának vállalati környezetben

  • ... akik vezetőként szívesen támogatnák csapatukat a hatékonyabb működésben

  • ...akik hisznek a jól működő közösségek erejében

  • ...akik a problémák helyett megoldási lehetőségekben gondolkodnak.

A képzésekhez kapcsolódó jelentkezési lapot itt tudod kitölteni: Jelentkezési lap

Syllabus

1. A team coaching alapjai, a képzési csoport mint team

2. A team coach/csoportvezető szerepe és kompetenciái

3. A team coaching folyamata, solution circle és más folyamatmodellek

4. Team coaching módszerek, eszközök 1. 

5. Team coaching módszerek, eszközök 2.

6. További team coachingban alkalmazható eszközök és gyakorlatok 

7. A team coaching etikája és gyakorlata, csoportvezetési gyakorlat szupervízióval

A képzési idővel párhuzamosan a team coach-jelöltek önálló terepmunkában vesznek részt, amelyhez mentori támogatást biztosítunk.

team coach képzés

Képzésünkön tőlük tanulhatsz:

Balogh Péter

Balogh Péter

Szervezetpszichológus, Business - és executive coach

“A team coaching számomra elsősorban a csapatok megoldásfókuszú működésfejlesztését jelenti. A team coach munka számomra ahhoz a meggyőződéshez kapcsolódik, hogy minden csapat képes a jelenlegi állapotánál magasabb szintű működésre.

Három nehézség majdnem mindig felmerül egy csapat fejlesztésénél:

A helyzet bonyolult . Az egy teamben dolgozók számtalan módon, formálisan és informálisan, racionálisan és emocionálisan, kapcsolódnak egymáshoz. Ha ezeket mind figyelembe szeretnénk venni és eszerint fejleszteni a csapatot, nagyon lassan tudnánk csak haladni.

A hibák kijavítása. A hibák gyűjtése újabb és újabb hibákat tár fel. Sokszor egy-egy probléma elhárítása újabb problémákat hozna felszínre. Ez nagyon tudja csökkenteni a motivációt mind egyéni, mind csapatszinten.

Eltérő és egyéni csapat érdekek. Ezek összeegyeztetése, kinek miről kell lemondani, a kompromisszumok megkötése jelentős erőfeszítést igényelhet, sok energiát fogyaszt, miközben a valódi csapatműködést csak kevéssé támogatja.

Egy team coaching során a megoldásokra, mint a fejlődés fő üzemanyagára figyelünk. Ügyelünk arra, hogy a csapat aktivizálja erőforrásait, érzékelje előrelépéseit és jól működő megoldásait egy-egy helyzet kapcsán (akár könnyű akár nehéz helyzetként minősítik azt). Team coachként úgy gondolom ezek tudatosításában támogatjuk a csapatokat, törekedve arra, hogy ehhez együttműködő és bizalmat adó légkört teremtünk, figyelve arra is, hogy sikereiket megéljék és pozitív érzéseik erősödjenek a közös munka során.”

Hevesiné Kratochwill Katalin

Hevesiné Kratochwill Katalin

Mentálhigiénés szakember, Life coach, Pszichodráma vezető

"Hiszek a coaching erejében!
Team coachként kihívást jelent számomra, hogy a csapatenergiákat a megoldás és erőforrás-orientáció mentén támogassam. Alapvető fontosságúnak tartom, hogy a csapatnak feszültségben teli helyzetben is legyen lehetősége a fejlődésre.
A Team coaching eszköztára, módszere, a szervezeti kultúra fejlesztésének bizalmon alapuló eszköze. Arra törekszünk, hogy több cselekvési opciót is megvizsgáljunk, így feltérképezzük a sokadik lehetséges megoldást is
Mivel találkozol a Team coachingban?
- semlegességgel, türelemmel,
- számos megoldási lehetőséggel,
- célokkal, tervezéssel,
- hatékony kérdésekkel,
- perspektíva váltással,
- támogatással,
- a változás erejével;
melyek a teamekben meglévő erősségekre építik a fejlesztési folyamatot, a változást és annak tartósságát."

A képzés díja 460.000 Ft + Áfa, amely legfeljebb három részletben fizethető. 

Kíváncsi vagy a képzési programunk részleteire? Írj nekünk bátran és elküldjük a kiválasztott képzéshez kapcsolódó részletes brossúránkat!

Szakértő partnerek voltunk: