Balogh Péter

Szakmai bemutatkozás

“Péter több mint 20 éve kezdett dolgozni trénerként és tanácsadóként, coachingokat 10 éve tart. Külső tanácsadóként és vállalati vezetőként is gyűjtött tapasztalatokat vállalati működésről és folyamatokról. Az ügyfélelégedettség javításával, a munkatársak képzésével a szervezetfejlesztéssel foglalkozva gyakorlati tapasztalatokat szerzett arról, hogy az emberi tényezők hogyan befolyásolják egy vállalat működésének az eredményességét. Az üzleti szférában több mint 70 vállalatnál dolgozott.

Coachként azon dolgozik, hogy ügyfeleinél tartós előremozdulást érjen el munkájával, és hisz abban, hogy mindenkinél sikerül ezt kisebb vagy nagyobb lépésekben megvalósításani.

Tréneri és szervezetfejlesztői munkájában szívesen fókuszál a vezetői hatóerő növelése, a pozitív pszichológia alkalmazására, az együttműködés erősítésére, a személyes hatékonyság növelésére, valamint az értékesítési és az ügyfélszolgálati hatékonyság növelésére.

Több egyetemen oktatott pszichológus hallgatókat szervezetpszichológiai témában, jelenleg a Budapesti Műszaki egyetemen tart Tréning módszertant és Kreatív szervezetfejlesztési módszerek képzést.”

Szakmai tapasztalatok:

SZAKMAI REFERENCIÁK

(Az elmúlt 10 év főbb munkái)

Korábbi munkák ismertetése, időpontjai, (év, hónap)Ellátott funkciók és feladatok felsorolása
2013. január – 2018. júniusPremed Pharma Kft. – Vezetőfejlesztő tréningek, vezetői coachingok és teamcoaching; Sales kommunikáció és Ügyfélszolgálati hatóerő növelő tréningek  (Témák: Sales tárgyalás, időgazdálkodás, stresszkezelés, problémamamegoldás
2015. szeptember – 2017. novemberPERI Kft. – Szervezeti kommunikációs tréning, Vezetőfejlesztő program, teamcoaching, vezetői executive coaching
2016. március – 2018. áprilisDEH Dräxlmaier Hungária Kft és DHS Dräxlmaier Hungária Kft. – Vezetői coaching vezetői készségfejlesztő tréningek (témák: időgazdálkodás, problémamegoldás, team munka, vezetői együttműködés), Kommunikációs tréningek
2016. május – 2018. júniusUnited Consult K2 Kft. – People management vezetőknek, Készségfejlesztő tréningek: Időgazdálkodás, Stresszkezelés; Önismeret és Team munka fejlesztő tréning
2016. március – 2018. júniusMEWA Magyarország Kft. – Vezetői executive coaching, készségfejlesztő tréningek (témák: hatékony kommunikációs, időgazdálkodás, sales, ügyfélszolgálat)
2017. december – 2018. márciusKovinvest Kft.: Vezetői készségfejlesztő tréningek (Témák: Önismeret, kommunikáció, motiválás, csapatvezetés)
2018. márciusNSZFH – Együttműködés fejlesztő tréning
2017. április, május,Raiffeisen Bank Zrt.: Vezetői készségfejlesztő tréning (Témák: Motiválás, visszajelzés), Csapatépítő tréning
2013. május – 2014. január, 2017 márciusKéri Pharma Kft.: Készségfejlesztő tréning: Időgazdálkodás, Business Well-being program (Team munka fejlesztés a PERMA-modell alapján)
2017. szeptember – 2018. februárComInnex Zrt. Vezetői készségfejlesztő program (Témák: Önismeret, asszertív kommunikáció, időgazdálkodás, stressz-kezelés)
2018. januárHAGE Zrt.: Vezetői kommunikáció  készségfejlesztő tréning
2015. szeptember – 2018. januárNAGISZ Zrt. – Vezetőfejlesztő programok, Team munka fejlesztés vezetőknek, Munkaszervezés, Stresszkezelés, Vezetői kommunikáció
2016. júniusERSTE Bank Zrt. – Változáskezelő és problémamegoldó tréning
2016. júniusMAHLE Compressors Hungary Kft. – Tárgyalástechnika tréning
2015. szeptember – decemberDRV Zrt. – Ügyfélszolgálati hatóerő növelő tréningek (Témák: kommunikáció, problémamegoldás, stresszkezelés)
2015. május-augusztusHVG Zrt. – Vezetői coachingok és teamcoaching (Témák: Delegálás és számonkérés, időgazdálkodás, stresszkezelés, probléma-megoldás
2014. szeptember – 2015 márciusPhilip Morris – Stresszkezelés tréningek
2014. augusztus – 2015 január, 2016 július-augusztusBWT Hungary Kft. – Vezetői teamcoaching (Témák: team munka, problémamegoldás, vezetői szerep), ügyfélszolgálati tréning (Témák: ügyfél kommunikáció, probléma-megoldás)
2013. október – 2015. júliusNAKVI – Vezetői tréningek, Változáskezelő tréning (Témak: Változáskezelés, értekezlet vezetés, problémamegoldás, stratégia)
2013. június – 2014. júniusANY Biztonsági Nyomda Nyrt. – Együttműködés fejlesztés és értékesítési készségfejlesztő tréningek (Témak: Sales kommunikáció, team munka fejlesztés)
2009. szeptember – 2014. novemberAuchan Magyarország Kft.: Vezetői tréningek középvezetőknek és senior vezetőknek (2009-ben 3 nap, 2010-ben 17 nap, 2011-ben 20 nap, 2012-ben 19 nap, 2013-ban 21 nap, 2014-ben 25 nap)

Témák: Team munka fejlesztés, problémamegoldás, értekezlet vezetés, delegálás és számonkérés, csapatvezetés

2014. március – júniusAutonet Kft.: Ügyfélszolgálati kommunikációs tréning, Szakmai továbbképzés értékesítőknek (Témák: értékesítés, problémamegoldás, ügyfél kommunikáció)
2014. március – májusRossmann Magyarország Kft.: Ügyfélszolgálati hatóerő növelő tréning (Témák: telefonos kommunikáció, problémamegoldás, panaszkezelés)
2014. február – májusGedia Magyarország Kft. – Funkcionális vezető képzés (Témák: Vezetői team munka, problémamegoldás)
2013. szeptember – 2013. novemberAlföldvíz Zrt. Ügyfélszolgálati hatóerő növelő tréningek (Témák: Asszertív kommunikáció, reklamáció kezelés, stresszkezelés)
2013. október – 2014. szeptemberMKB Bank: Vezetői készségfejlesztő tréningek, időgazdálkodás, Asszertivitás tréning (Témák: Értekezletvezetés, időgazdálkodás, asszertív kommunikáció, motiválás és számonkérés)
2013. március – 2014. októberMichelin Kft.: Vitalitás és stresszkezelő programok
2012. szeptember – 2013. júniusAGC Hungary Kft.: Vezetői coachingok (Témák: Problémamegoldás, motiválás, értekezletvezetés
2012. szeptember – 2013. márciusVodafone Zrt: Stresszkezelő tréningek vezetőknek
2011. decemberK & H Bank Zrt.: Vezetői hatóerő növelése (Témák: Motiválás, csapatvezetés)
2011. decemberRaiffeisen Bank Zrt.: Vezetői hatóerő – készségfejlesztő tréning (Témák: Motiválás, csapatvezetés)
2011. március – 2011. szeptemberCIG Pannónia Biztosító Nyrt.: Középvezetők fejlesztő programja- Vezetői akadémia (Témák: Team vezetés, motiválás, problémamegoldás, együttműködés társvezetőkkel – 7 nap)
2010 – 2012 júniusEvosoft Kft. Készségfejlesztő tréningek: Kommunikációs, Asszertivitás, Tárgyalás-technika, Scrum-meeting, Érdekérvényesítés    (Témák: Értekezlet vezetés, tárgyalástechnika, asszertív kommunikáció, érdekérvényesítés – 18 nap)
2010 – 2011Commerzbank Zrt. – teamcoaching (Vezetői Akadémia 1-5.) fiók- és középvezetők számára  (Team vezetés, motiválás, problémamegoldás, együttműködés társvezetőkkel – 6 nap)
2010Postabiztosító Zrt.: Teljesítményértékelés vezetőfejlesztő képzés (Teljesítményértékelés, team munka, motiválás, problémamegoldás – 5 nap)
2010Dunamenti Erőmű Zrt. – Vezetői készségfejlesztő program munkahelyi vezetőknek (Team vezetés, motiválás, problémamegoldás, időgazdálkodás – 7 nap)
2010Samsung Zrt. – Tárgyalástechnika tréning (2 nap)
2010Villeroy & Boch Magyarország Kft.: Vezetői készségfejlesztő program (Team munka, motiválás, problémamegoldás, delegálás és számonkérés – 4,5 nap)
2010HVG Kiadó Zrt., Sales vezetők teamcoaching képzése (16 óra)
2009 – 2011DELOITTE Üzletviteli és Tanácsadó Zrt.: Könyvvizsgálók és adótanácsadók értékesítési készségfejlesztő tréningjei (Témák: Sales kommunikáció és tárgyalástechnika – 10 nap)
2009Váti Kht.: Csapatépítő tréning (Team munka – 2 nap), Középvezetők teamcoaching képzése (Team vezetés, motiválás, problémamegoldás, együttműködés társvezetőkkel 16 óra)
2009Imperial Tobacco Magyarország Kft.: Egyéni és teamcoaching sales vezetőknek (30 óra)
2008 – 2011AES Tiszai Erőmű Zrt.: Művezetők képzése, középvezetői képzés, stresszkezelés tréning (Témák: problémamegoldás, stresszkezelés, motiváció, időgazdálkodás, vezetői funkciók – 25 nap)
2008-2009 és 2012GDF-SUEZ – Ügyfélszolgálati kommunikációs és stresszkezelés (2008-ban 10 nap, 2009-ben 10 nap, 2012-ben 12 nap, összesen 32 nap)
2008 – 2009OTP Bank Nyrt.: Vezetőképző program fiókvezetők (Témák: munkaszervezés, problémamegoldás, motiválás, időgazdálkodás, értekezlet vezetés, delegálás – 20 nap)
2008Magyar Rádió Zrt. – Személyes hatékonyság vezetői tréning (Témák: problémamegoldás, motiválás, vezetői kommunikáció – 2 nap)
2008Generali-Providencia Biztosító Zrt.: Értékesítési készségfejlesztő tréning (Témák: Sales kommunikáció, telefonos értékesítési technikák – 11 nap), vezetői teamcoaching (Témák: Irányítás, problémamegoldás, időgazdálkodás, motiválás, értekezlet vezetés – 20 óra)
További oktatói és tréneri referenciák 2007-2015Ausztrál Nagykövetség; BorgWarner Turbo Systems Kft.; Budapesti Műszaki Egyetem szakpszichológus képzés – oktató, Foxconn Kft. Komárom, KDB Bank Zrt., Nokia Komárom Kft., Syngenta Kft., Szent István Egyetem – oktató