Mi lehet az értelme ennek a mondatnak? Hogy kapcsolódik hozzá az év vége és az önismeret? Milyen módon lehet segítségünkre a tudatos jelenlét és a naplóírás?

Ha felkeltették érdeklődésed ezek a kérdések, szeretettel ajánljuk neked 2019 utolsó Indigo-írását!

 

„December 20., öt nap karácsonyig. Reggel 7.30 van, sietek a munkába, hogy el ne késsek. A metrón még átfutom, hogy kinek nem szereztem be az ajándékát, és majd ebédszünetben kiugrok nézelődni a szomszéd plázába, hátha kapok egy kis ihletet! De szerencsére még nem kell kétségbe esnem, van öt napom elszaladni mindenért…”

Sokunknak ismerősen csenghetnek a fenti sorok ebben az időszakban. Észrevettétek, hány sietséget, kapkodást kifejező ige jelenik meg? Négy sor szövegben négy.

 

Szépen gyorsan

Alapvetően felgyorsult a 21. századi ember életritmusa. Napjaink listákkal és pipákkal telnek. Tervezünk, megcsináljuk, kipipáljuk. Konstans sietségben élünk. Sietünk a buszra, sietünk az irodába, sietve esszük meg a reggelinket, hogy közben átfuthassuk telefonunkon az emaileket. És végül szépen gyorsan mindent megcsinálunk a héten. De miért is? Hogy utána majd pihenhessünk a hétvégi kiránduláson, baráti találkozón, hogy utána majd elégedetten térhessünk nyugovóra.

Ez az egész éves fokozott tempó még jobban megnövekszik a karácsonyt megelőző időszakban. Ilyenkor van az év végi hajrá a munkahelyünkön: még jó lenne most befejeznünk a 2019-re tervezetteket, hogy 2020-ban tiszta lappal indulhassunk! Egyik üzletből trappolunk a másikba, hiszen be kell szerezni az ajándékokat az egész családnak! Közben a szatyrainkból kikandikáló csomagolópapírral idegenekkel „kardozunk” a tömött plázákban, és alig várjuk, hogy hazaérve fújjunk egyet. Mindannyian arra törekszünk, hogy a fa alatt boldogok legyünk majd, és szeretteink arcára is mosolyt csalhassunk. Így a végén megveregethetjük a vállunkat, kipipálhatjuk a képzeletbeli listát: „még ez is belefért idénre, szuper vagyok”!

 

Az én életem, a saját tempóm

Ahhoz, hogy az állandó stresszel terhelt mókuskerékből ki tudjunk lépni, nagyon fontos, hogy ismerjük magunkat. Hol vannak a határaink, mi esik jól. Szeretnénk-e órákig A-ból B-be szaladgálni, hogy egy nap alatt teljesítsek mindent a listámon, vagy elég jó lesz az is, ha mindezt három nap alatt sikerül kipipálni?

Az elég jó-filozófia átgondolásával, esetleg tudatos alkalmazásával sokat segíthetünk magunkon. Ez azt jelenti, hogy megpróbáljuk elfogadni, hogy az is teljesen rendben van, ha adott feladatot nem 100 vagy 110%-osra sikerül megcsinálnunk, hanem mondjuk 70 vagy 80%-osra. Pl. gyakorolhatjuk azzal ezt az elfogadást, hogy nem sanyargatjuk magunkat tovább a tökéletes munkahelyi prezentáció elkészítésével hajnalba nyúlóan, hanem eldöntjük, hogy megelégszünk a már 22.00-kor készen lévő elég jóval. A karácsonyi időszakra vetítve: elég jó az is, ha háromféle finom étel kerül az asztalra a szokásos hat helyett, vagy ha eggyel kevesebb ajándékot kapnak a szeretteink a szokásos két-három helyett. Az egészben a lényeg: hogy megismerjük magunkat, és azt tudjuk mondani a mindennapjainkban, hogy „eddig esik jól, innentől már nem csinálom”. Az elég jó-koncepció varázslatos erőként tudja levenni rólunk a sokszor fojtogató stresszt, hiszen a saját jóleső tempónknak megfelelően tudunk működni a segítségével, érdemes kipróbálnunk!

 

„Ki a kicsit nem becsüli…”

Mindennapi kis boldogságaink sorát gyarapíthatja, ha megtanuljuk értékelni a legapróbb dolgokat az életben. Rácsodálkozni arra, hogy süt a nap, és a fénye beragyogja reggel a hálószobánkat. Megörülni annak, hogy milyen roppanós, zamatos almát találtunk a piacon. Szerencsések, akik olyan családból jönnek, ahonnan ezt a fajta beállítódást hozzák, azonban talán a legtöbbünknek még dolga van azzal, hogy észrevegyük mindazt, ami még örömöt jelenthet. Mert mindig van még.

Ha egy picivel tudatosabban tudunk jelen lenni a mindennapjainkban, elő tudjuk csalogatni ezeket a boldogság-pillanatokat! Ennek módszere dióhéjban: koncentráljunk kicsit többet befelé, figyeljük magunkat, a testünk jelzéseit, a belső gondolatainkat. Lassuljunk le egy picit, éljük meg az itt és most pillanatát. Ha ebéd közben a telefonunkon vagy laptopunkon szoktunk böngészni, most próbáljuk ki, milyen az, ha az étkezés során végig magunkra és az ételre koncentrálunk! Ha általában egész nap rohangálunk a teendőink végeláthatatlan futószalagján, most próbáljunk meg tudatosan fékezni, megfigyelni, a testünk, a belsőnk hogyan reagál erre. Ha sokszor tapasztaljuk, hogy személyes beszélgetéseinkben fizikailag jelen vagyunk, gondolati síkon pedig már a hetünk további részét tervezzük, álljunk meg egy kicsit. Nézzük meg, mi történik akkor, ha lelassítjuk a cikázó gondolatokat, és kizárólag a beszélgetőpartnernek adjuk oda minden figyelmünket! Ha becsempésszük a tudatos jelenlét kicsi darabjait az életünkbe, máris sokat segítünk magunknak abban, hogy tudjuk értékelni mindazt, ami jó/szép/tanulságos/nehezebb, de a fejlődésünket szolgáló az életben!

 

Szépen lassan

A szándékos lassuláshoz, tudatosabb mindennapokhoz konkrét eszköz a kezünkben a naplóírás és hálanapló írás. Ha rendszeresen papírra vetjük gondolatainkat, érzéseinket a velünk megtörtént élethelyzetekről, könnyebben tudunk ezekre rálátni, kicsit fentről tudjuk nézni önmagunkat. Ez segíthet abban, hogy fejlődjön az önismeretünk, hogy felismerjük a határainkat. Ha pl. leírjuk egy terheltebb napunkat a naplónkba, lehet, hogy tisztábban látjuk az események sorában, hogy hol volt az a pont, ahol „még jóleső”-ből átváltottunk „már nem”-be. Kitapasztalhatjuk, hogy a saját életünkbe milyen módon tudjuk becsatornázni az elég jó-mentalitást.

A hálanapló abban lehet a segítségünkre, hogy tudatosan megtanuljuk értékelni akár a legapróbb dolgokat is. Kezdjük kicsiben: írjuk le, úgy általában miért érzünk hálát. A családunkért, hogy van egy nyugodt hely, ahova hazatérhetünk esténként, hogy van két lábunk, ami előrevisz stb. Aztán haladjunk tovább a specifikusabb napról napra eltérő eseményekkel: „Hálás vagyok, amiért ma lekéstem a buszt és így egy jót beszélgettem egy idegen bácsival. / Hálás vagyok, amiért ma könnyen ki tudtam találni reggel, mit vegyek fel. / Hálás vagyok a főnökömnek, hogy nyíltan és tisztán kommunikál velem. / Hálát érzek, amiért nehéz feladatokat kapok az élettől, mert ezek erősítik a kompetenciaérzetem és az önbizalmam.” stb.

A sor végtelen. Ezeknek a mondatoknak a varázsereje abban rejlik, hogy a fókuszt áthelyezik egy optimista nézőpontba, a velünk történteket úgy keretezik át, hogy nem vesztesnek vagy szerencsétlennek érezzük magunkat egy-egy nehéz helyzet kapcsán, hanem képesnek. Képesnek az önreflexióra, képesnek az elfogadásra, képesnek a tanulásra és fejlődésre.

Életünk szándékos és tudatos lelassítása rengeteg pozitívumot hozhat. A saját magunkra való figyeléssel, önmagunk mélyebb megismerésével, tudatos jelenléttel és mindezek papírra vetésével harmonikusabb, örömtelibb életritmust és szemléletet sajátíthatunk el, és olyan kiegyensúlyozott életet élhetünk, ahol az elég jó az új tökéletes.

 

Szerző: Csike Tekla

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..